Így lehetséges a festés és melír egyszerre

Bevett gyakorlat, hogy a festés és a melír két lépésben van megoldva. Egyik nap befestik a vendég haját, majd pár nap múlva egy újabb beavatkozás során melírozzák.

Minden alkalommal megdöbbenek, amikor egy-egy vendégünk arról számol be, eddig még sehol nem vállalták el, hogy a hajukat egyszerre fessék és melírozzák.

Ezért nem éri meg két lépésben átalakulni

Véleményem szerint ez több problémát is felvet, amiket ugyanakkor el is lehetne felejteni, hiszen a festés és a melírozás együtt, egy alkalommal is elvégezhető.

Egyrészt minél kevesebb vegyszer éri a hajat, annál egészségesebb lesz a hajkorona. Ha két lépcsőben végzik el a festést és a melírozást, akkor kétszer éri ellentétes irányban vegyszer a hajat.

Talán nem is kell magyaráznom, mennyire károsan hat ez a haj szerkezetére. Másrészt egy kétlépéses beavatkozás dupla időt jelent vendégnek és fodrásznak egyaránt; ráadásul emiatt a költség is duplikálódik.

Szalonjaink egyik legfontosabb célkitűzése, hogy egészséges és természetes frizurákkal távozzanak vendégeink. Ennek érdekében olyan megoldásokat javaslunk, amelyek minimálisra csökkentik a vegyszeres beavatkozást és nem rabolják feleslegesen vendégeink idejét és pénztárcáját sem.

Íme egy konkrét példa arra, hogyan lehet egy lépésben festeni és melírozni is.

Festés és melír egyszerre – Kati átalakulása

Kati azzal a kéréssel keresett fel, hogy egy világosabb hajszínnel frissítsük fel frizuráját. Kati haja festett közép, illetve sötétbarna, a hajtövek lenövéseinél erősen őszül.

Arcához és szeme színéhez tökéletesen illik a barna szín, ezért a világosabb hajszín az ő esetében csupán egy árnyalatnyi világosítást jelent, nem pedig szőkét.

Külön kérése volt, hogy a melír ne legyen kontrasztos és feltűnő.

Mivel egyébként is a természetes hatású festés híve vagyok, számomra nem volt kérdéses, hogy óvatosan és nagyon finom technikával valósítsuk meg elképzelését.

Tippek hajvilágosítást megelőzően

Mielőtt átalakítottuk volna a frizuráját, megkértem Katit, hogy pár hétig koptassa, lehetőség szerint gyümölcssavas samponnal mossa a haját és legyen sokat napon.

Mire a székembe ült, ennek köszönhetően már egy erősen megkopott hajat kaptam a kezembe, amit valóban kíméletesen, kevesebb vegyszer hozzáadásával tudtam festeni.

Világosító festés és melír lépésről-lépésre

  1. A célunk az volt, hogy egy nagyon sűrűre szőtt természetes hatású melírt tegyünk Kati hajába. Ehhez nagyjából 1 centiméter távolságra helyeztem fel a melír fóliákat. A tincsek áthúzásánál ügyeltem arra, hogy a lenőtt hajtőre ne kerüljön szőkítő, majd a fóliákat szorosan feltekertem.
  2. Miután a szőkítő minden tincsre felkerült, a hajtöveket az eredeti hajszínnél egy árnyalattal világosabb és hamvasabb színűre festettem.
  3. Kati esetében 20 perces Klimazon kezelést alkalmaztam, ami lehetővé teszi, hogy a haj háromszor gyorsabban érje el a kívánt hajszínt.
  4. A 20 perc lejártával a hajmosóban levettem a fóliákat, és nagyon alaposan leöblítettem a haját, hogy semmi nem maradjon rajta a szőkítőporból. Közben arra is ügyeltem, hogy a hajtöveket lehetőség szerint ne érje víz, hiszen azt már befestettem. Szőkítés után a haj kicsit sárgás. Ettől nem kell megijedni, teljesen természetes a vegyszer miatt.
  5. A természetes hatású melírozott haj érdekében az alapszínhez hamvasítót kevertem, amit egy kis samponnal hígítottam a könnyebb felkenés miatt. Felvittem a keveréket Kati hajára és óvatosan összemasszíroztam a festett hajtővel együtt.
  6. Ilyenkor nagyon oda kell figyelni, hiszen ahány ember, annyiféle haj, és mindenkinél más a színező hatóideje. Folyamatosan figyelni kell a haj színének állapotát. Kati esetében 3 perc elég volt, hogy elérjük a kívánt hatást. A hamvasítónak köszönhetően a melírozott részek nem lettek kontrasztosak, mégis láthatóan világosabb lett haja színe, amitől az egész megjelenése fiatalosabbnak tűnik.
  7.  Miután végeztünk, nagyon alaposan leöblítettem és megmostam Kati haját, hogy egyáltalán ne maradjon rajta vegyszer.

Katinak lefelé hosszabbodó frizurája van, amit leggyakrabban hullámosan visel. Egy kicsit felfrissítettem a haját festés után, majd szárítottam.

Egy frissítő világosítás festéssel és melírozással együtt igen aprólékos munka, de miért is pazarolna el két délutánt egy csinos frizuráért, ha egy alkalommal is bámulatos átalakuláson eshet át?

Kati átalakulását a lenti videóban nézheti meg:

LAFFERTON ANNAMÁRIA SZALON

FOGLALJON IDŐPONTOT

Több, mint 50 000 Hölgynek segítettünk a magabiztos megjelenésben.

A fodrász szakma titkai

Amit eddig lehet nem is tudtál!A fodrász szakma sokkal több, mint egyszerű hajvágás vagy színezés. Ez egy művészet, egy tudomány és egy pszichológiai foglalkozás is egyben, ahol minden nap új kihívásokkal és lehetőségekkel találkozhatunk. Ebben a cikkben betekintést nyerhetsz a fodrászat izgalmas világába, felfedezve néhány titkot és érdekességet, ami talán eddig elkerülte a figyelmedet.Történeti gyökerekA…

Fontos a rendszeres váltás a sampon és balzsam között?

A hajápolási rutin nemcsak a külső megjelenést, hanem a haj egészségét is befolyásolja. A sampon és balzsam kiválasztása, valamint a használata alapvető fontosságú a haj minősége és egészsége szempontjából. Hogyan hat a hajra a sampon és balzsam? Milyen hatásokat tapasztalhatunk a haj minőségében és egészségében? A haj minősége és egészsége szempontjából kiemelten fontos, hogy megfelelő…

Alternatív hajfestési technikák

A modern hajfestési technikák világában rengeteg kreatív és egyedi módszer áll rendelkezésre, hogy megadhasd a hajadnak azt a különleges és személyre szabott megjelenést, amire vágysz. A hagyományos egyszínű festéstől elmozdulva, az alternatív hajfestési technikák, mint a balayage, ombre, és dip-dye, lehetővé teszik a természetes, finom átmeneteket, vagy épp a merész, határozott színváltásokat. Nézzük meg közelebbről,…

Hajnövekedést serkentő szuperételek

A ragyogó, egészséges haj nem csak a külső ápolás eredménye; az, amit eszünk, ugyanolyan fontos szerepet játszik. A táplálkozás és a hajnövekedés közötti kapcsolat nem hagyható figyelmen kívül. Ebben a cikkben bemutatjuk azokat a szuperételeket, amelyek serkentik a hajnövekedést és erősítik a hajszálakat, belülről támogatva a haj egészségét. Lazac és más zsíros halak A lazacban…

A tökéletes hajkefe kiválasztása

A hajkefe nem csupán egy eszköz a frizura elkészítéséhez; fontos szerepet játszik hajad egészségében és kinézetében is. A megfelelő kefe kiválasztása kritikus lehet, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy minden hajtípus egyedi igényekkel rendelkezik. Ebben a cikkben áttekintjük, hogy milyen típusú hajkefét érdemes választanod a hajtípusod alapján. Finom és vékony haj A finom és vékony haj…

LAFFERTON ANNAMÁRIA

TÖKÉLETES HAJÁPOLÁS

WEBSHOP

Social

Copyright © 2022 Lafferton Annamária Fodrászat. Minden jog fenntartva.

0
    0
    KOSÁR
    A kosár üres